Jegyzetfüzet helyett...  

Főoldal
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
6. oldal
4
!
!


Puszta formalitás




Május 12-én, szombaton este 7 órától a Philoteában a Puszta formalitás (1994) olasz-francia koprodukciót láthatta a közönség. Rendezte Giuseppe Tornatore, zenéjét szerezte Ennio Morricone. A főbb szerepekben Gérard Dépardieu, Roman Polanski valamint Sergio Rubini. Napjaink modernségének velejárója többek között az előírásoknak való megfelelés igénye, csábítása. A jelenség egyrészt a rendszerhez való tartozás igenlését erősíti, másrészt pedig az egyénnek a magáról alakított kép esztétikai kontrolljában jut kifejezésre. Ennek a kettős létnek az összecsapását az igazi én a valóságban nehezen viseli el. Az ember életében adódnak olyan alkalmak, amelyekben nincs módja eltitkolni, letagadni igazi önmagát, mert nincs birtokában egy előre megfogalmazott elvárásnak. Ott ugyanis ő maga az elvárás. A film látszólag egy gyilkosság körülményeit felgöngyölítő rendőrcsapat munkáját ábrázolja. Valójában azonban a túlvilág küszöbén állomásozó lélek megtisztításának folyamatát látjuk. A gyanúsított: Onoff (Gérard Dépardieu), a híres, ünnepelt író, akit menekülés közben fog el a rendőrség. A bűnei elől menekülő lélek zaklatottsága igazi krimire vall, miközben maguk az üldözők is szenvedéssel fizetnek a vallatásért. A kihallgatás egy előre kialakított formalitás szerint zajlik, amelyben a gyilkosság momentumait segítik felidézni a tett elkövetőjében. Az idő múlását a mutató nélküli óra, valamint a helyiség mennyezetéről kínos pontossággal és lassúsággal hulló vízcseppek jelzik. Tetteire egyedül képtelen vagy nem akar emlékezni. A magát Leonardo da Vincinek nevező rendőrfelügyelő (Roman Polanski) szokatlanul barátságos hangon és szinte rajongva mondja el Onoffnak, hogy megölte önmagát és ezért kell bűnhődnie Villanásszerűen felsorakozó képekben mutatkoznak meg az élete egyes tárgyszerű mozzanatai, amelyeket íróként újraköltött és ezekkel elkápráztatta az olvasóit. Igazi neve Febraillo (Február), mert egy hideg téli napon találtak rá, egy öreg koldus nevelte, aki Onoffnak nevezte, s akinek a gondolatait ellopta és saját nevén közölte. A vallatás módszeres és könyörtelen, de elkerülhetetlen, amelyet követően egy újabb helyszín elérése válik lehetővé. A rabszállító fehér autó csak sejteti, merre tart a lélek, mihelyt elfeledett és titkolt személyes tárgyait is magával viheti, jó utat kívánnak neki, és a sűrűn teleírt jegyzőkönyvek lapjai hófehérek, írásnak rajtuk nyoma sincs, s a titkolt kedves hasztalan hallózik a telefonból. A rendőrőrs előszobájában újabb szököttet készítenek fel a vallatásra, a szakállas öreg szolga látszólag begyakorlott mozdulattal tejjel kínálja a fiatalembert, aki maga sem tudja, hogy nem élő emberekkel van dolga. De talán a magát gúnyosan Leonardónak nevező felügyelő sem. A 108 perces film egy a mai színészkedő korban kissé elkésett, de talán nem hiábavaló intelem az őszinteségre, a konformizmus veszélyeire. A filmvetítést meghitt teázás és érdekfeszítő vitafórum zárta.



A Bolyaiak tárgyi emlékei


Bolyai Farkas és János tekintélyes szellemi hagyatékával ellentétben, városunk ma igen kevés tárgyi bizonyítékkal rendelkezik arról, hogy e két tudós valóban ebben a városban élt. A legismertebbek ezek közül a kéziratok, a kályhák, Bolyai Farkas hiteles arcképei, a rajz- és íróeszközök, a dominó- és a sakkjáték. Az egyes darabok az 1948. augusztus 2-i államosításig a néhai Református Kollégium birtokában voltak egy erre a célra berendezett teremben. A számottevőbb eltűnt személyes tárgyak között szerepel Bolyai János hegedűje (fényképfelvétel maradt róla), tiszti kardja (a hüvelye megmaradt), egyenruhája maradványai. A szerencsés módon fenn- és itt maradt relikviák ma a Teleki-Bolyai könyvtárnak a két Bolyai emlékszobájában vannak. Az érckályhát Paál Gusztáv volt református kollégiumi tanár leánya, özv. Horváth Zoltánné adományozta a Teleki-Bolyai könyvtárnak 1993-ban. (l. Deé Nagy Anikó: Bolyai Farkas öntöttvas kályhája, Népújság 1993. 11. 26.) A leltárba vett kéziratok szinte hiánytalanul megtalálhatók a könyvtárban. A bukaresti Nemzeti Múzeum "kölcsönkért" néhány ívet 1972-ben, azóta sem adták vissza. De valószínűleg alkalmi birodalmi "gyűjtők" is csonkíthatták a kéziratállományt Budapestre szállítása közben a 19. században, hiszen 1861-1894 között a kéziratok odáig is eljutottak (l. Benkő Samu: Bolyai János vallomásai, 7. o.) Emellett a Bolyai család, a barátok és közeli ismerőseik, ezek leszármazottai tulajdonában is lehetnek még itt-ott kallódó, lappangó személyes tárgyak. Igaz ugyan, hogy a marosvásárhelyi ismert orvos-tanár Hints Eleknél 1919-ig, haláláig őrzött tárgyak a Kollégiumnak történő visszaszolgáltatásáról rendes jegyzőkönyv készült, de ezt a korabeli lapok is kétkedve fogadták. Kevésbé ismert a könyvtár Bolyai-állományában őrzött Bolyai-utód, Dénesről készült dagerrotípia és üvegnegatívjainak gyűjteménye, egyéb alkalmi fotói, amelyeknek létezéséről ez idáig csupán a könyvtár Bolyai-bibliográfiája és a Pásztortűz c. folyóirat 1930. évi 19. száma tett említést. A könyvtár állományának gyakori átszervezése következtében a két tudós és családjára vonatkozó dokumentumok időről-időre más-más elv alapján történő rendszerezése közben egyes tételeknek ideiglenesen nyoma veszett, majd ismét előkerültek. A Bolyai Jánosról készült rajzok, szobrok, festmények kivétel nélkül fantázia szüleményei. Köztudott, hogy Bolyai Jánosról nem maradt fenn hiteles arckép, mivel János különös ellenszenvet érzett a portréja iránt és állítólag egy szélsőséges hangulatában megsemmisítette az egyetlen róla készült korabeli festményt.A valóságos arc így örökre talány marad, legfennebb az utódok antropológiai elemzése alapján lehetséges egyfajta találgatás. Bolyai Jánosnak Orbán Rozáliával 21 évnyi házasságukból három gyermeke volt, akik közül kettőt hivatalosan is elismert (Amália, Dénes). Ezek közül jelenleg csupán Dénes fényképei ismertek. Az arc rekonstrukciójának gondolata 1911-ben erősödött fel, abban az évben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia indíttatására János egykori feleségének, Orbán Rozáliának visszaemlékezései alapján a tudós sírhelyét pontosan azonosították (34 évig jeltelen sírban feküdt - Marosvidék, 1894. XI. 11.), csontjait exhumálták és azokat Farkas sírja mellé helyezték ismét örök nyugalomra. A feltáráskor nem találtak egyebet, mint néhány csontot, koponyarészt és a tiszti kabátjának a fémgombjait. A koponyamaradvány a múzeumba került, a fémgombok elvesztek. 1911. június 8-án az újratemetési ünnepségek alkalmával a meghívottak között volt Szilágyi Sándor családi orvos, Hints Elek és Bolyai János fia, Dénes (1837-1913), akkor 72 éves nyugalmazott törvényszéki irodatiszt. Ezzel egyidejűleg egy Bolyai-emléktárgyakból összeállított alkalmi kiállítást is szerveztek. Akkor készítettek Dénesről fényképfelvételt különböző helyzetekből és hangját gramofonhengeren is megörökítették, azzal a céllal, hogy az utólagos János-rekonstrukcióhoz tudományos jellegű kiindulópontokat szolgáltassanak (a koponya tudományos vizsgálata, a frenológia, akkor éppen fellendülőben volt). A már említett folyóirat rövidített változatban közli a hangfelvétel szövegét is. A hitelesnek tekinthető visszaemlékezés alapján, Bolyai János arcáról annyit tudni, hogy Déneshez nagyon hasonlított, "tökéletes mása volt az itt bemutatott arcképeken látható Bolyai Dénes apjának, Bolyai Jánosnak" (Pásztortűz, 19/1930). A nem ellenőrizhető adatok alapján eddig annyit tudtak, hogy "arcban Klapka generálishoz hasonlított, olyan kieresztett szakállas, bajuszos valaki lehetett"(Pásztortűz, ua.). Bolyai Dénes nemcsak arcban, hanem jellemében is hasonlított apjához, sértődékeny, harcias volt és nem vetette meg a szép nem bájait sem. Háromszor is házasodott, és négy gyermeket (két fiút, két leányt) nemzett, a legutolsót kb. 70 (!) éves korában. Szellemi képességei átlagosak voltak, ami többek között azzal is magyarázható, hogy nevelésére nem fektettek annyi hangsúlyt, mint apjáéra vagy nagyapjáéra. A genealógiai kutatások (Dr. Hints Elek: Átöröklés a Bolyaiaknál, Bp., 1940) kimutatták, hogy a további utódok testi-szellemi hanyatlása fokozódott. Az egyik felnőttkort megért Bolyai-utód pl. ismert vásárhelyi pincér volt a 20-as években a Maros vendéglőben. Az 1911-ben készült alkalmi kiállítás anyagáról készült leltár-jegyzőkönyv hiányában ma még/már nem lehet teljességgel tudni, mit is tartalmazott a 20. század elején az az alkalmi Bolyai-múzeum, illetve milyen tárgyakat tulajdonítottak akkor a két Bolyainak, és az említett gramofonhengernek is nyoma veszett, amelyre Dénes hangját felvették. A kollégiumi levéltárban (Országos Levéltár, Maros Megye) ilyen jegyzőkönyvet nem őriznek, legalábbis az 1902-ig készült okmánylajstromok erre engednek következtetni. Lehetséges, hogy a Hints Elek utódainak magánlevéltárában várja, hogy rátaláljanak.




Site Meter

Return to top.